CÍMLAP

Híresőőő

2010.05.10. 16:43, Katey
mi történt mostanság az oldallal?

Ma két új hírrel is szolgálhatok!:)

Mint ahogy láttátok, jeletkeztem egy Avril Lavigne-os oldal által megrendezett holnapversenyre. Több hónapig tartott, míg összejött a megfelelő számú jelentkező, de mindegy...:) Az első fordulón a szerkesztő pontozta mindenki honlapját tartalom és kinézet szerint, ebben a totally-sexy 10-10 pontot ért el!:) Remélem ebben ti is egyetértetet:). Továbbjutottam a második fordulóba, ahol egy Avril-es fejléc készítése volt a feladat. rengeteg munkámba telt, míg elkészültem, és nagyon elégedett voltam a végeredménnyel, de a szerkesztő szerint "csak" 9 pontot érdemeltem, így a 2. helyezést érte el az oldal a versenyen! Persze jobban örültem volna az első helynek, de így is örülök:) A nyeremény egy design-csomag és egy oklevél lesz. Ráadásul ez az első verseny, amire jelentkeztem:) Itt megnézhetitek a végeredményt (bár azt sajnálom, hogy a beküldött fejléceket nem közli a szerkesztő).

A második hír az, hogy úgy látszik, a totally-sexy egy új szerkesztővel bővül!:) Miru 15 éves, dunaújvárosi lány, igazán aranyos és érdeklődik a divat iránt. De gondolom majd ő bemutatkozik:)

Nem is igazán hír, hanem kérdés a következő, az oldal kinézetével kapcsolatban. Az a helyzet, hogy mindig, mikor készen van egy design, amin előtte órákig dolgozok, felteszem az odlalra, és akkor már hirtelen nemis tetszikannyira...  Tehát, örülnék, ha tudnátok pár ötletet adni, hogy például milyen színű legyen az új design, ki legyen rajta, milyen hangulatú... Nagyon hasznos lenne számomra, előre is köszönöm!:) Csini napot továbbrais!=D

1 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2010.05.12. 21:10
d.b

nagyon szép az oldal. igentetsziik*__*

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
Most érkezett...

A legjobb nyári frizurák I. - Éljenek a hullámok!
A laza hullámok sosem mennek ki a divatból, íme néhány szuper frizura, amit könnyedén elkészíthetsz! 
H&M fürdőruha kollekció 2011
a szezon legdivatosabb darabjai - egyetlen kollekcióban :)
Üde sárga smink
új tavasz-nyári makeup a Elie Saab-tól
Get the Look: Egy laza szett a Zara-tól
Boyfriend jeans és korall blézer?

 


 


EZT NÉZD MEG;)

 


 

 

 

 


HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG