A leggyakoribb sminkhibák - hogyan kerüld el ezeket?


 

1. hiba: Nem tanácsos egyetlen pontra felvinni az alapozót, majd onnan szétsimítani az arcon.
Tippek: A legtermészetesebb fedőhatást úgy érheted el, ha néhány csepp színezett krémet szétdörzsölsz az ujjaid között, majd úgy viszed fel az arcodra, mint egy hidratálókrémet. Ha nagyobb adagot kensz egy helyre, könnyen odatapad, és nehezebb egyenletesen szétoszlatni.

2. hiba: A szétmaszatolt szemillaspirált nem lehet szépen zsebkendővel eltávolítani!
Tippek: Rakj az ujjbegyedre egy kevés alapozót, és finoman nyomkodd rá a foltra. Törölgetéssel csak még jobban elmaszatolhatod a festéket, tovább növelve a méretét. Sőt, a többi sminket is tönkre teheted, és kezdheted előről az egészet.

3. hiba: A pirosító csúnya lesz, ha közvetlenül az alapozóra kerül.
Tippek: Simíts vékony réteg áttetsző púdert az alapozóra, és a pirosítót csak ezt követően vidd fel! A por jó alapot képez az arcpírnak, és ezzel a trükkel az is kiküszöbölhető, hogy az alsó réetg megolvadjon és csíkossá váljon.

4 hiba: A felesleges faggyúréteget nem tanácsos púderrel eltüntetni.
Tippek: A túl sok púder élettelenné teszi a bőrt, és láthatóbbá válnak a pórusok is. Ehelyett speciális itatóspapírral töröld át az olajosan fénylő felületet!

5. hiba: Felhúzott szemöldökkel nem lehet szépen felvinni a szemhéjárnyolót.
Tippek: Lazítsd el a szemed, és az ablaktörlő mozdulatait utánozv kend el a festéket a szemhéjadon úgy, hogy a redőkbe is kerüljön. Ha megemeled a szemöldököd, a bőröd kifeszül, ám amint ellazíto, a kis ráncocskákba rakódik a porfesték.

6. hiba: Ha a korrektort az alapozó után használod, még jobban kihangsúlyozod a bőrhibákat.
Tippek: Először a korrigáló krémmel tüntesd el az apróbb elváltozásokat, csak utána simitsd fel az alapozót. Ezáltal könnyebben egybeolvad az alapozó a bőrszínnel, és nem képez feltűnő réteget a karikák vagy pattanások felett.

7. hiba: A sminklemosót szappanként dörzsölni a bőrön tilos!
Tippek: Itass át egy vattapamacsot sminlemosóval, és finom, ütögető mozdulattal vidd fel az arcodra a krémet. Hagyd egy pár másodpercig hatni a lemosót, ettől feloldódik a lerakódott festék, és még a vízálló smink is maradéktalanul eltüntethető. Ha durván dörzsölöd a őröd, irritáció léphet fel, sőt, meg is sértheted vele a felső hámréteget.

 
Most érkezett...

A legjobb nyári frizurák I. - Éljenek a hullámok!
A laza hullámok sosem mennek ki a divatból, íme néhány szuper frizura, amit könnyedén elkészíthetsz! 
H&M fürdőruha kollekció 2011
a szezon legdivatosabb darabjai - egyetlen kollekcióban :)
Üde sárga smink
új tavasz-nyári makeup a Elie Saab-tól
Get the Look: Egy laza szett a Zara-tól
Boyfriend jeans és korall blézer?

 


 


EZT NÉZD MEG;)

 


 

 

 

 


Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.