Mindent a szeplőkről

A jó idő és a napsugarak miatt sok emberen jelennek meg tavasszal-nyáron szeplők, még azoknál is, akiknél télen egyébként elhalványodnak. A világos bőrűek között gyakrabban alakul ki szeplő. Elsősorban az arcon (főleg az orron) figyelhetők meg, de a karon vagy a háton is előfordulnak. A szeplők színe és mérete is változó, az apró pöttyöktől kezdve az akár a több centis méretig. A bőrben felhalmozódó pigmentekből kialakulő szeplőkre nagy hatással van a fény, ezért jellemzőek főleg a melegebb évszakokban.

Voltak idők, amikor a fehér smink és már-már sápadt bőr volt a divat, ám mostanság a természetesség és a natúr árnyalatok jöttek újra vissza, és ezzel együtt a szeplők is. Így már nem kell harcolnunk ellenük, majd csalódni, ha valamelyik csodaszer esetleg nem vált volna be.

Akárhogy is viszonyulunk szépségpontocskáinkhoz, a megfelelő védelemre figyelni kell: nyáron ne menj ki fényvédő nélkül a tűző napra, és minden olyan testrészedet óvd, ami szeplős, és ki van téve a napsugárzásnak!

A szeplők kialakulását a bőr fokozott pigmenttermelése okozza. Általában tinikorban vagy később alakulnak ki az első szeplők, melyek bőlaz idő múlásával akár egyre több is lehet. Ha nems zeretnénk, hogy nyáron nagyon sötétek legyenek a foltok, használjunk megfelelő fényvédő krémet! Sminkelésnél fontos hogy megtanuld, hogy nem szabad az egész arcodat lefedni, csupán halványítani tudod a szeplőket, akárhogy is igyekszel. A legjobb, ha nem alapozót használsz, hanem színezett hidratálókrémet. Persze megengedett egy kis alapozó hazsnálata is, amennyiben nagyon mitesszeres vagy pattanásos a bőröd. Célszerű lemosni a sminked az arcodról, ha hazaérsz.

Próbáld meg elfogadni a szeplőidet, ráadásul a pasiknak is tetszik, mert olyan kislányossá teszik az arcot. Ha szeretnél halványítani a foltokon, próbálkozz természetes gyógymódokkal: a fényvédő krémek mellett a természetes alapanyagú ételek is segíthetnek, mint például a sárgarépa. Az apró szeplők eltüntetésére ma már léteznek olyan módszerek is, mint a bőrbe adott injekció vagy a lézeres kezelés.

A pigmentfoltok szinte bárkin kialakulhatnak. Ezenek kívül dohányzás vagy a túlzásba vitt napozás is elősegíti megjelenésüket.

Végezetül, a meggyőzés kedvéért: hallottatok már a szeplőceruzáról? Merthogy igen, vannak olyan lányok, akik képesek fizetni azért, hogy mesterséges szeplőket rajzoljanak magukra, mert őket nem áldották meg ezekkel a szépségfoltokkal.

 
Most érkezett...

A legjobb nyári frizurák I. - Éljenek a hullámok!
A laza hullámok sosem mennek ki a divatból, íme néhány szuper frizura, amit könnyedén elkészíthetsz! 
H&M fürdőruha kollekció 2011
a szezon legdivatosabb darabjai - egyetlen kollekcióban :)
Üde sárga smink
új tavasz-nyári makeup a Elie Saab-tól
Get the Look: Egy laza szett a Zara-tól
Boyfriend jeans és korall blézer?

 


 


EZT NÉZD MEG;)

 


 

 

 

 


* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.