2010-es fürdőruha trend

Idén a fürdőruhák terén nincs sok újdonság, talán csak a minták és a fazonok között találunk pár érdekes darabot. Néhány tervező olyan különleges megoldásokkal rukkolt elő, mint például a deréktájton keresztezett anyagcsíkok, de tulajdonképpen ez is a trikini továbbfejlesztése akarna lenni.

Kétrészes bikinik
Ha nem szeretnél hagyományos háromszögbikinit venni, próbáld ki a nyakban megkötős változatot! EZ a fazon már régebben is jelen volt, nekem őszintén szólva szinte csak ilyen fürdőruháim vannak. Nagyon szeretem, mert ha lebarnulok benne, nem marad nyoma a pántnak, mivel csak két vékony "madzag" helyettesíti a vastag pántokat, és ha napozni szeretnél, egyszerűen betűröd a melltartóba. Az egyetlen hátránya, hogy (mivel olyan, mint egy rövid csőtop) a mellek között nem ér a nap, és ez egy mélyen dekoltált ruhánál elég furán nézhet ki. Szerencsére idén is nagyon sok fazon és minta közül választhatunk. Nekem a legjobban a H&M-ben és a New Yorkerben (a Censored termékek) található fürdőruhák tetszenek, és érdemes kiemelni, hogy külön is meg lehet venni a felső és az alsó részt, bár így drágább. A szezon újdonságai a trópusi hangulatot idéző, geometrikus mintákkal ellátott, illetve a pasztellszínű, kicsit babás fürdőruhák.


Egyrészes fürdőruhák

Legtöbben a kétrészes fürdőruhákat részesítjük előnyben, hiszen egy egyrészes dresszben nem lehet normálisan lebarnulni, bár szépen összetartja az alakot, némely darabok még formázzák is. Nem jelentenek újdonságot a trikinik és a tankinik, de még mindig nagyon divatosak és jól mutatnak. Egyre több változatban fellelhetők, általában az aljuk egyszerű, a felső rész pedig félvállas, alakzatokra, sávokra osztott, itt-ott hiányzik belőlük egy rész, mintha egy hosszú anyagdarabot körbetekertek volna a testen.

Fürdőruha vásárlás esetén arra figyelj oda, hogy a darabok nyúlhatnak, és a vízben kicsit más, mint a próbafülkében:)

 
Most érkezett...

A legjobb nyári frizurák I. - Éljenek a hullámok!
A laza hullámok sosem mennek ki a divatból, íme néhány szuper frizura, amit könnyedén elkészíthetsz! 
H&M fürdőruha kollekció 2011
a szezon legdivatosabb darabjai - egyetlen kollekcióban :)
Üde sárga smink
új tavasz-nyári makeup a Elie Saab-tól
Get the Look: Egy laza szett a Zara-tól
Boyfriend jeans és korall blézer?

 


 


EZT NÉZD MEG;)

 


 

 

 

 


* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.